Történt ugyanis egyszer, hogy Töpi Antóniának szánt ládikóját személyesen szállítmányozva ereszkedett le a Tiszán Szegedig. Majd amikor jó érzésekkel és pirított mogyoróval eltelve visszafelé vette az irányt, hogy csónakjával hazainduljon, gondolt egyet, és a színház felé még tett egy kitérőt. Szerette az ablakokon kiszűrődő fényt, a muzsikát, ami ugyan csak tompán hallatszott, Töpi mégis azon nyomban egészen elegánsnak érezte magát orrát az ablaküvegre tapasztva, a homályos ablaküvegen át elegáns hölgyeket kémlelve, akik óriási színházi perecet majszoltak, és cilinderes urak előtt illegették magukat. Mikor kibámészkodta magát, arcán nagy mosollyal, dúdolgatva, szemét behunyva folytatta útját a part felé, gondolataiban ő is popóján ezerszer is ráncolt szoknyában mosolygott egy perec mögül, fülében a vonósok muzsikája, amikor valamiben akkorát botlott, hogy ijedtében parádés bukfencet vetett, és kezében a perec is visszaváltozott az Antóniától kapott sóskiflivé.

Ajkát a fűzfán fütyülő rézangyaltól kezdve egészen egy bizonyos éjszakai madárig bezárólag a legcifrább gondolatok hagyták el, miközben visszabicegett, és a félhomályban jellegzetes „f” alakú nyílást pillantott meg, ami dió színű fa testen kanyargott. A semmivel össze nem téveszthető jele annak, hogy itt bizony a vonós hangszerek egy jeles képviselőjével van dolgunk. Töpi krumpli méretűre dagadt lábujjáról megfeledkezve nagyot ugrott örömében, hóna alá csapta a hangszert, csónakja után kötötte, és szívében nagy tervekkel evezett hazafelé.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!