Az ember a parton épp ekkor csattintja be a pipáját, és hallgatja a most már vitathatatlanul ismerős dallamot. Szemét behunyva ingatja fejét a melódiára, amiről azt hiszi, csak a képzelete játszik vele. Visszarepül az időben, amikor minden este… De itt megakad a gondolata, hiszen az ablakból látja, hogy a kismanó száguld a jégen az irányíthatatlanná vált vitorlással. Majd egyszer csak elkezd lobogni a levélvitorla, és a jégvitorlás pár méterre a parttól megáll.

• Mi szél hozott ide Töpi? – mosolyog, látva, hogy az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történ.
• Bolond szél… Elszakadt a kötelem. – mondja Töpi kipirult arccal, kezében tartva a hiányos kötélvéget.

Oktáviusz csak ekkor dugja ki lábait Töpi kapucnijából. Az ember szemügyre veszi a kötelet.

• Ez bizony megadta magát, de egyet se félj! De előbb talán jólesne megmelegedni.

Az ember beinvitálja őket. A kályhán melegedő tejeskávéból jut mindenkinek. Közben kopott faládát vesz elő, és lerakja maga mellé.

• Maradjatok itt ma, és olyan kötelet készítek neked, hogy őszülő Töpi korodban is emlegetni fogsz.
• Ó, nem úgy van az! Az őszülés nálunk, manóknál nem megy olyan gyorsan.
• Nem bánom… De bizton állíthatom, hogy ez a kötél nem fog cserbenhagyni.

Miután kigyönyörködik magukat a reggeli fényekben, az ember felnyitja a doboz tetejét. A mindenféle lim-lom közül egyszer csak előhúz egy vonót.

Töpi és Oktáviusz megdöbbenve néznek egymásra. De mégninkább leesik az álluk, amikor az ember ollóval elkezd szálakat levágni róla, majd ujjaival bravúros táncba kezdve sodorja a szálakat.

Oktáviusz nem is tudja hogy heves tiltakozásba kezdjen-e a vonó által elkövetett gaztett miatt. Muzikális lelke ezt mondatja vele. De kíváncsisága, ami pók lényéből ered a különleges szövési technika iránt, nagyobb. Felmászik az ember vállára, és figyel.

• Mi tanulhatnánk egymástól. De tudod mit? Van nekem egy szakadt halászhálóm. Ahhoz te érthetsz jobban.

Az asztalra teríti a hálót, mire Oktáviusz tettre készen méri fel a terepet, és gondolataiban már össze is áll a minta.

Töpi közben kíváncsian fürkészi a horgászfelszerelést, mert a dolog kezd egyre különösebb színezetet ölteni. Úgy tesz, mintha a színes úszókat csodálná, és akkor meglátja, hogy Oktáviusz igazat mondott. Az orsókon lófarokból font erős zsinórok kanyarognak, csakúgy, mint az éppen készülőben lévő vitorlabehúzó kötél. Töpi, amilyen őszintén tudja néha meggondolatlanul másoknak szegezni a kérdést, most csak figyeli az ember arcát, ahogy a kötelet fonja. Mégiscsak furcsa, hogy valaki csak így feláldoz egy ilyen pompás vonót. Az azonban egészen biztos, hogy az embernek köze van a muzsikához. És ki is fogja deríteni, hogy mi.

Ezen gondolkozik, miközben hazafelé suhannak a jégvitorlással. A bejárat előtt Antónia kézírása által címzett csomag várja.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!