Antónia pár nappal ezelőtt egy kis zsákocskával a kezében tért haza. Benne egy maréknyi búza. A molnár asszony mindig gondol rá, és amikor Luca napján Antónia szokás szerint megérkezik kezében egy doboz zserbóval, a molnár asszony ablakában már várja a kicsi zsák, mellette pedig fehér gyertya, amit két búzaszál ölel. Évek óta hagyomány ez már köztük, és a két asszony minden évben ugyanolyan nagy szeretettel adja a másiknak, ami tőle telik.

Antónia Luca napján kis agyagtálkába földet hömpölyített, amibe az új életet rejtő búzaszemeket hintett. Karácsonykor pedig mindig a kicsi fa alá teszi a zsenge zöld, immáron növényt, úgy, mint ahogyan azt gyerekkorában látta.

Most az asztalra teszi a Luca tálkát, amelyben már a sarjadó élet zöld kis lovagjai dugják ki a fejüket a föld alól. Antónia közben a fák közt táncoló boszorkányokra gondol, arra, micsoda rejtélyes dolgok sokasága övezi ezt a napot. Arca azonban nem ezért homályosul el.

Zsebéből előhúz egy borítékot. Egy meghívó van benne és egy jegy. A barátságos nagybőgős fiatalember napok óta abban bízott, hogy újra látja Antóniát, és kedvességéért cserébe meghívta a vonósnégyesük koncertjére. A színházba.

Antónia szíve belefacsarodik, ha arra gondol, hogy ennyi év után újra belépjen a helyre, amely annyi meseszép emléket idéz fel, és annál fájdalmasabb mindennek a hiánya azóta is. Félreteszi a jegyet a rozsdapettyes tükör alatti polcra.

• Az idő majd eldönti. – mondja a tükörbe nézve.

Mosolyogva veszi tudomásul, hogy szarkalábai egyre karakteresebben rajzolódnak ki, majd elsétál a szoba felé, miközben egy dallamot dúdol…

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!