A távolból kopácsolás hallatszik, és messze a jégen meg is látnak egy mocorgó alakot.

• Lékhorgász. Már több évben láttam, de annyi vér nem volt a pucámban, hogy odáig elkorcsolyázzak. De ha lenne egy vitorlásom. Egy igazi jégvitorlás…– mondja Töpi izgatottan.
• De hát van neked hajód, nem tudnánk arra talpakat faragni?
• A baj nem a hajóval lenne, sőt el is készítettem már a jégvitorlás testét, hanem a vitorla… Nyáron platán vagy juhar vitorlával hajózom, de ilyenkor már olyan törékennyé válnak a levelek, hogy nem lehet velük útnak indulni.
• Ez bizony nagy kár. Pedig de megnézném magamnak ezt a horgász micsodát.– hümmög Oktáviusz elgondolkozva.

Hazaérve Töpi meg is mutatja neki a színben várakozó jégvitorlást, ami mellett még egy nagy kupac forgács tanúskodik arról, hogy Töpi bizony jól bánik a gyaluval és egyéb famegmunkálásra alkalmas eszközökkel. A hegegőt is ő stoppolta be annak idején.

• Gyere, Oktáviusz, van még dolgunk…
• Azt hiszem, én még kicsit maradnék. – mondja a pók
• Nem bánom, de meg ne fázz! – válaszolja Töpi, és még egyszer körbetekeri Oktáviusz nyakán a sálat

Oktáviusz motoszkál egy kicsit, körbejárja a házikót, majd egy tekintélyes méretű platánlevéllel tér vissza, amit nem épített be egyetlen erdei állat sem téli szálláshelyébe.

Töpi eközben az asztalnál ülve stíröli a hegegőt. Még most sem érti, milyen varázslat szállta meg. Kezébe veszi, és elkezdi játszani a saját maga által kitalált dallamokat. Semmi… Ekkor megnyugvással konstatálja, hogy csak képzelték az egészet. Kilép az ajtó elé, de Oktáviuszt sehol sem látja. Elkezd játszani. Ekkor Oktáviusz megjelenik, maga mögött húzva a jégvitorlást. Árbocán óriási hófehér platánlevél pompázik. Töpi hegegőt elhajítva szalad oda, hogy közelebbről is megcsodálja a nem mindennapi járművet. Csudálatos… A vitorlalevelet szikrázó fehér puha hajszálvékony fonálszőttes öleli körbe. Pókfonál.

• Oktáviusz, te nem vagy semmi! – kiált fel Töpi örömében.
• Szó, ami szó, megtettem, ami tőlem telt, de talán érdemes lenne ki is próbálni, hogy jól tart-e a szőttes.
• Ne viccelj, azonnal indulunk, de előtte még szerettem volna megmutatni, hogy semmiféle boszorkány nem bújt el a hegegőben. Nézd csak!

És ekkor Töpi úgy, az ajtóban állva elkezdi játszani az Oktáviusz által komponált dallamot. De szeme ismét kerekre nyílik. A vonó húzza a kezét. Hol gyorsabban, hol lassabban. A földre ejti ijedtében, de a hegegő még néhány hangot tovább zeng.

• Biztos, hogy nincs benne boszorkány? – kérdezi Oktáviusz szemöldökét felvonva, kételyeit kifejezve.
• Én ezt nem értem. Hiszen az előbb még semmi baja nem volt. – mondja Töpi teljesen elveszve.
• Én amondó vagyok, hogy próbáljuk ki a vitorlát. A többit meglátjuk. – mondja Oktáviusz.

A partra tolják a vitorlást, behuppannak, és már siklanak is a szikrázó jégen. A szél az arcukba fúj, de mégis olyan szabadságérzés fogja el őket, hogy ajkuk a fülükig kúszik.

Eközben a lékhorgász előveszi az előző éjjel font erős zsinórokat. Piros, zöld és narancs színű dundi úszók gurulnak a jégre a horgászládából. Az ember elkezdi felszedni őket, amikor a távolból ismerős dallam csendül fel. Szívében eltemetett évek porát fújja le az emlékekről a kanyargózó dallam. Szinte hihetetlen. Sőt lehetetlen… A muzsika elhallgat.

• Képzelődsz csak… Hiszen az nem lehet… – szűkül össze a tekintete.

Az ember azt gondolja, csak az emlékei játszanak vele és a néha meglóduló szél fütyülése. A dallam, azonban mint valami délibáb, nem hagyja nyugodni a gondolatait. Eltűnődve mereng, aztán emlékek árja keríti hatalmába. Közben azért keze szorgosan dolgozik, hiszen nem jó az ilyen hidegben tétlennek lenni. A különleges fonott zsinórra drót előke kerül csukázáshoz. Az úszó csobban a vízben. Az ember a kezét meleg irhakesztyűbe bújtatja. Talpa alatt szalma. A Nap narancsszínbe öltözteti a tájat, a jég csillogása is meleg színek mögé bújik. Hanem egyszer csak az ember megpillant a ragyogásban egy pontot, ami egyre nő. Mivel szemüvegét a kunyhóban hagyta, hunyorogva kémleli a messzeséget. Vidra talán, vagy egy réce? Egyre csak közeledik, és egyenesen felé tart.

Csupán kétszáz méternyire lehet, amikor egy apró fura szerkezet és rajta egy manócska rajzolódik ki. Aki valamit nagyon magyaráz. De kinek magyaráz?

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!