A tér addigra megtelt élettel, egyik sarkában utcazenész szelídítette a nagybőgő húrjait megtöltve érzelemmel minden arra fogékony járókelő szívét. Amikor a darabnak vége lett, ujjait lehelve próbálta visszacsalogatni beléjük a meleget. Antónia sarkon fordult, és kisvártatva egy bögre forralt borral a kezében  egyenesen a zenész felé tartott, aki épp akkor kezdett bele az új darabba.

Táááda, rappa, pappappa….

Antónia szeme elhomályosult. Hirtelen újra fiatalnak érezte magát, amint ott ült a színház erkélyén, és hallgatta a fülbemászó muzsikát, ami akkor hozzá szólt. Amikor egy folyton fütyörésző, bravúros futamokat dúdoló művész oldalán mosolygott tiszta szívből. Akkoriban a kalapkészítő szalonból gyakran vezetett az útja a színház felé, és az este vagy az egyik legfelső erkélyen érte, ahonnan látni szinte semmit nem lehetett, vagy a súgólyukban, vagy a színfalak mögött. A zene azonban körülölelte, és egy hangszert mindig kihallott az összes többi közül, aminek játéka tisztán, bársonyosan kanyargózott a fülébe.

…Tá, pápápápá, ta, taaaaaaa…

Csak egy az orra előtt elsuhanó galamb zökkentette vissza a jelenbe. Odalépett a fiatal férfihez, és átadta neki a melengető bögrét. Aztán tovább indult. Egy utcasarkon megállt. Kicsit tétovázott. Léptei mintha elindultak volna a színház felé, aztán mégis inkább a kerülővel nyújtott hazafelé vezető utat választották, mint az elmúlt 51 évben minden nap.

Az ajtó előtt csomag várta. Tenyerébe vette, körbeforgatta. Azonnal tudta, hogy ez a már kívülről is igen habókos, ám annál több igyekezetet mutató csomag csakis Töpitől érkezhetett. Az ajtó alatt parányi levelet csúsztattak be. Antóniának eszébe jutott ahogy pontosan 51 évvel ezelőtt ugyanígy várta egy levél, és a benne lévő írás mindent megváltoztatott. Attól a naptól kezdve nem járt már a színházba, sőt a Tisza partját is nagy ívben elkerülte azon a szakaszon, és nem nézte a víztükrön remegő Holdat soha többé. Magányos estéken azonban, amikor a kerekképű mégiscsak az ablakhoz csalogatta, feltekintett az égre, és a csillagokat kérdezte, hogy ugye nem csak álom minden emlék, amit azóta is a szívében őriz. És olyankor odalép a gramofonhoz, felteszi a lemezt, ami eloszlat minden kétséget. Ilyenkor szívében szomorúsággal vegyes öröm lángjai csapnak fel. Az a fajta melegség, ami mégiscsak melegség, és amit egy ki nem alvó parázsnak köszönhet.

Arcán most is leírhatatlan mosoly ragyog fel, mielőtt visszazökken az emlékek kavalkádjából a jelenbe.

A kicsi borítékon skarlátpiros tintával írott „Sürgős” felirat kanyarog.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!