Másnap reggel, mielőtt lezárta volna a kismanónak szánt csomagot, Antónia begyűjtötte az ablakpárkányon várakozó gombolyagot, aminek fénye rejtélyes módon egészen más lett, mint tegnap este volt. Hirtelen ötlettől vezérelve még egy régi-régi hímzésmintát is a csomagba csúsztatott, amit ő maga készített vizsgamunka gyanánt. Tudta, hogy Töpi mindig is vágyott rá, hiszen annyiszor kapta rajta, hogy csillogó szemeivel a kanyargózó íveket, gömbölyded leveleket csodálja az akkoriban még falon függő, bekeretezett terveken. Lezárta a borítékot, bélyeget ragasztott rá, és elindult a reggeli csípős hidegben. A térre érkezve arcán megcsillant a kitartóan szikrázó napsugár, ami ugyan melegíteni nem volt képes, mosolyt varázsolni az emberek arcára azonban igen. Antónia már nem sietett. Nem volt már türelmetlen. Élvezte hát a napsugarak játékát, míg a nap folyamán mindenféle teendőt sorra vett, amit a belvárosban tervezett. A Hold már az égen mosolygott, a napsugarak helyett meleg lámpafény csillant a macskaköveken mire elérte a postahivatalt. Itt azonban nem a díszes főbejárat felé indult, de nem ám. Az ereszcsatorna utáni második tégla mellett egy alig látható repedés húzódott. Antónia itt megállt. Zsebéből apró csengőt vett elő. Még mielőtt a csengőt megszólaltatta volna, háta mögött léptek alig hallható nesze hallatszott.

• Pssszt…. – szólt egy hang.

Antónia hátrafordult, de egy teremtett lelket sem látott, amikor is szoknyáját valaki meghúzta.

Antónia lenézett, és egy csuda különös kinézetű kis szerzetet pillantott meg. Fején simléderes sapka, oldalán óriási tarisznya, ami csak úgy dudorodott a kiszállításra váró levelektől.

• Bizonyára a postahivatalt keresi.
• Igen. – válaszolta Antónia
• Akkor jöjjön velem!

Az apró szerzet Antóniát egy mellékutcába vezette, ahol egy cserépbe ültetett fenyő mellett megállt. A cserép mellett parányi ajtó nyílt az épületbe, mellette pedig míves cégér hirdette, hogy itt bizony megnyílt a manónemzetség első hivatalos, független postahivatala.

• A csomagot bízza csak rám, nagysága! Éppen jókor érkezett. Épp indultam, hogy felkapaszkodjak a ma induló uszályra.

Antónia hálásan nézett a manóra, megköszönte az eligazítást, majd hazafelé vette az útját.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!