A késő őszi ébredező napsugarak simogatják Töpi arcát, de alighogy ezt mosolyt csal az arcára, lábát visszahúzza a takaró alá.

– Brrr…Az ablak. Már megint…

Lesöpri a párkányon bekíváncsiskodó leveleket, beveti az ágyát, és megelégedettséggel néz végig a hintázó bogyókon. Szeme megakad a kottásfüzeten, melynek lapjait összeborzolta a szél, és felsóhajt… Töpi nagyon szerette papírra vetni a szívében muzsikáló dallamokat, amik sokszor az ajkán is kibújtak a tavon történő csónakázás közben füttykoncertek formájában. Ennek a horgászok kevésbé örültek, ugyanis mindig azt gondolták, valami nagyon művészi hajlamú vidrával van dolguk. Töpinek ideje azonban a nyár forró sietségében sosem volt ezeket a dallamokat a kottás füzetbe leírni.

– Türelem… Ami fontos és igazán szép, úgyis megmarad, nem veszhet el… – gondolta

De a természet ébredésétől kezdve a nyugovóra térésig Töpi keze alatt égett a munka. Begyűjtésre váró kincsek, gyógyításra, segítségre váró állatok sorakoztak gondolataiban. Majd újra visszatér a tél a maga nyugalmával, amikor előkerül a tinta, a papír és a hegegő… Igen, kedves olvasó! Nem kell optikushoz menned. Hegegő.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!