Töpi eközben hazaérve lehuppan a hokedlire, meleg zoknit húz, és teavizet tesz a tűzhelyre. A fellobbanó tűz meleg ragyogással tölti meg otthonát. A kismanó egy darabig gyönyörködik a lángok táncában, megmelengeti orra hegyét, majd az asztalra teríti tarisznyája tartalmát, ami csipkebogyóból, szederlevélből és galagonyából áll. Varázslatos, izzó színkavalkád. El is kezdi mondogatni a Weöres Sándor verset, ami olyan, mint egy varázsige. Magával ragadó, ütemes a szavak lüktetése. Töpi percek múlva már zoknis lábával, önfeledten dobbantgatva táncol egy csésze meleg teával.

A bogyókat, leveleket fonálra fűzi, és keresztbe-kasul felfüggeszti a függönykarnistól a kalaptartó fogasig, majd onnan az olajlámpás kampójára, a zsinór vége pedig jobb híján az ajtófélfából kitüremkedő csálé szögön landol. Mint egy pompázatosan feldíszített pókháló, úgy borul rá otthonára a gyűjtögetett kincsek kavalkádja.

A szorgosan végzett munka jóleső fáradtsága száll szempilláira, és a másnapi tervek fontolgatása közben édes álomba szenderül. Észre sem veszi, hogy ablaka résnyire nyitva maradt, és nem csak az erdőillatú éjszaka kíváncsiskodik be rajta. A tó felől érkező friss szellővel együtt megjelenik az ablakban egy szempár. Majd még egy, még egy és még egy… Először csak egy, majd kettő, majd egyre több láb tolja befelé az ablakszárnyat. Majd halk surranással árny szalad át az ablakpárkányon, és eltűnik a sarok biztonságot jelentő homályában.

Részlet a Holdfonál című mesémből.

A www.kacsomuvek.hu oldalon található saját készítésű anyagaim teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt megosztott illusztrációkat, szöveges részeket tilos bármely módon használni írásbeli beleegyezésem nélkül. Kérem, hogy amennyiben használnád valamilyen formában, keress bátran! Köszönöm!