• Nusi, a nyuszilány
Nusi, a kislány nyuszi
  • Nusi, a nyuszilány

Bemutatom Nektek Nusit, a kislány nyuszit. Ugyan ő egy korábbi munkám, de úgy gondolom, megilleti, hogy az elsők között szerepeljen a blogomon.

Ismerjétek meg az ő történetét:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis nyuszi, akinek a neve Nyuszó volt. Őt sok-sok mackó vette körül. Valójában ő is tiszteletbeli mackóvá avanzsált, mégis picit magányosan üldögélt a többi mackó között.

Nagyon megsajnáltam, és arra gondoltam, valahogyan fel kellene vidítani. Mi is lehet ennek megfelelőbb módja, mint, hogy készítek neki egy nyuszilányt.

Mivel előtte már varrtam két kis mackót, nem volt nehéz dolgom, ugyanis a szabásmintát csak nagyobbra kellett rajzolnom, és persze egy nyuszis buksit kitalálni hozzá. Mikor készen voltam a szabásmintával, és Nyuszó is rábólintott, már csak az anyagot kellett Nusihoz beszereznem. Persze rögtön a nagymamámhoz vezetett az utam, ugyanis a Nagymama és a Dédi szekrényében mindig csodákra lehet bukkani. Most sem volt ez másként. Találtunk egy igazán Nusihoz illő műszőrme takarót, amit a Mama a nemes cél érdekében hajlandó is volt beáldozni.

Mikor hazaértem az újonnan becserkészett nyuszibundának legmegfelelőbb anyaggal, hozzá is láttam a varrásnak. Mikor készen voltak a lábikók és karocskák, következett a pocak, amit jól megtömtem, ameddig úgy gondoltam, hogy még éppen lányos, de megfelelően gömbölyű. Ezután elkészült a buksi, és a szép hosszú nyuszifülek. Úgy állítottam össze, hogy minden porcikája mozgatható legyen. Szemecskének két mélykék gombocskát választottam, amitől igazán igéző a tekintete. És, hogy méginkább lányos legyen, kapott a fülecskéje tövéhez egy díszt.

A végeredmény Nyuszónak tetszett, remélem, hogy Nektek is!

Visszakövetés a honlapodról.

Szeidl Andrea